2011. december 30., péntek

2011. december 29., csütörtök

2011

Nos, ilyenkor kábé alap egy évértékelő bejegyzés. A bloggal kapcsolatban pontos statisztikai elemzésbe nem kezdek, de szeretnék kiragadni pár kedvencet, pár jó élményt, melyet ebben az évben láttam/hallottam/átéltem.

Ha buli, akkor Sandwell District az A38-on és Jeff Mills Balaton Soundon. Ha koncert, akkor Deftones a Szigeten (leginkább a fantasztikus nosztalgia miatt), The Sisters Of Mercy ismét csak a Hajón (mert ugye őket látni kell, mielőtt az ember meghal, hiába volt picit csalódás), de az év koncertje egyértelműen a Swans Trafós jelenése volt, melyet azt hiszem életem végéig emlegetni fogok és könnybe lábad a szemem, ha csak rá gondolok.

Az év felfedezése volt a Raime és általuk a Blackest Ever Black kiadó/blog, akiknek hála olyan kincsekre bukkantam, mint a Vatican Shadow "Kneel Before Religious Icons" albuma (mely nálam az abszolút első helyezett idén, annak ellenére, hogy nagyon jól tudom, több, ennél sokkal jobb dolog is kiadásra került), vagy a mindig szomorú, a bevált utakon haladó, de mégis friss és csodaszép Tropic Of Cancer. Továbbá imádom a Soft Moon debütáló anyagát (ami valójában tavalyi), a Burzum Fallenjét, és a már említett Sandwell District azonos című (vagy épp cím nélküli) anyagát.

2011 hazai kiállítása Ed Templetoné volt az Ernst Múzeumban, szégyellje magát mindenki, aki kihagyta, az év képzőművészeti megmozdulása pedig egyértelműen az 54. Velencei Biennálé, melyről ugyan vegyes érzelmekkel távoztam, de a velencei kiruccanás mindig hatalmas energiákat szabadít fel az emberben (meg hát ez volt a nyaralásom is).

Év filmjét nem tudok mondani, nagyon lusta voltam ebből a szempontból, idén inkább csak régi kedvenceket néztem újra. (UPDATE: ma, azaz pénteken megnéztem végre a Drive-ot, moziban, mert úgy gondoltam, hogy ez tipikusan mozis film, és így is lett. Szóval akkor legyen ez az év filmje.)

Divatesemények közül az egy hónapja megrendezett Fashion Video Festival kerülhet szóba, mely ismét rengeteg hazai kreatív embert mozgatott meg és felkavarta azt a bizonyos állóvizet, kell az ilyen, ráadásul átadtunk egy Blogger Díjat is.

Nem volt idén kedvenc új divattervezőm, sem itthon, sem máshol. Nincs kedvenc editorialom, lookbookom, modellem, fotóm, blogbejegyzésem.

2011 legnagyobb csalódásai: nem ültem idén repülőn, hogy kiderült, még 160 centi sem vagyok, hogy az emberek még mindig nem tudnak bekussolni egy zongorás koncerten (se), hogy idén sem jutottam ki Berlinbe (New Yorkot most hagyjuk), nem láttam élőben Plastikmant és a Kyusst, hogy egy veszprémi utazás alkalmával ottfelejtettem a kedvenc hajcsatom, meg... na jó, a többit inkább nem sorolom.

Viszont az év legjobb pillanatai közé tartozik, amikor 40 fokban szépiacsontokat rugdostam Igor Sztravinszkij sírja mellett a velencei San Michele temetőben, amikor lestoppoltunk és belógtunk Balaton Soundra és fillérekből megúsztuk az egészet (hogy rohadjunkmeg), amikor átvehettem az újdonsült műtermem kulcsát, amikor kb. 1 éves hezitálás után eldöntöttem, hogy milyen telefont veszek, amikor már biztosan kijelenthettem, hogy nem festem többet a hajam, amikor gyerekkori barátnőm esküvőjén, RÓZSASZÍNBEN koszorúslány voltam, amikor a vicces időjárás ellenére lementünk Kenesére a 8. Alkotótáborba, amikor nyáron szinte minden szombat délutánt a Hajó teraszán töltöttünk koktélok társaságában, amikor halottak napján a temetőben megmentettem egy sünit a biztos fulladástól (és a fejére szorult mécsestartótól), amikor végre megvettem a Bauhaus Gotham lemezét, amikor páran lementünk Gárdonyba strandolni augusztusban és képes voltam meztelenül fürödni fényes nappal, és amikor megkaptam életem első normális fizetését.
És idén csak egyszer raboltak ki/hagytam el a pénzem, irataim.

Persze ezeken kívül volt még sok más jó (és rossz) dolog idén, de az az igazság, hogy az év több mint a felére nem is emlékszem, annyira semmilyen volt (meg hát... értitek). De jobb is így.

2012 egy londoni utazással indul, én meg megfogadtam, hogy vagy így vagy úgy, de megpróbálok magabiztosabb, kreatívabb és úgy egész egyszerűen boldog(abb) lenni.

Ez itt pedig az év mixtape-je (via No Conclusion), hallgassátok szeretettel.

Boldog új évet mindenkinek!







Barry X Ball







A rózsaszínt kérem.

Via Booooooom






2011. december 17., szombat

Gregor Gaida

Tényleg nem vagyok normális, hogy most érek haza és pár pohár bor után is képes vagyok frissíteni, de ez annak ellenére, hogy stílusilag kicsit távol áll tőlem, nagyon király.







Gregor Gaida fa szobrairól több képet találtok a Yatzeren!






2011. december 14., szerda

Ha nincs ötlet karácsonyra... Pt. II.

Eleged van? Legszívesebben szétvernéd valakinek a fejét? Nyomaszt a karácsonyi giccstenger? Levezetnéd a feszültséget? Akkor kloffolj húst! Ezzel:



Nekem beindult tőle a fantáziám, mennyi minden jóra lehetne használni, és még nem is drága, 13 dollár. Itt meg is rendelhetitek anyunak/apunak, akár.

Ez valami egészen más, de a húskloffolóval garantáltan sikeres garnitúra! Tök egyszerűen, otthon is elkészíthető fonott karkötő, én ezt most az Urban Outfitterstől ajánlom.



Barátnőtöknek adjatok kabócát karácsonyra, irtó édes ez az aranyozott pár! Ráadásul most kedvezménnyel vásárolható meg a ModCloth oldalról.









2011. december 6., kedd

Ha nincs ötlet karácsonyra... Pt. I.

Kivételesen nem magamnak gyűjtöttem össze pár ajándékötletet, hanem nektek. Igyekeztem figyelembe venni az anyagi részét a dolognak (értsd: nem túl drágák), illetve azt is, hogy még ha mindennapi használatra szánt dolgokról is van szó, legyenek picit különlegesek. Remélhetőleg mindenki talál magának valami érdekességet, lesz még ilyen a napokban!



Szép és elegáns, ráadásul környezetbarát (mikre oda nem figyelek...)! Ez a brooklyni NICO uniszex pénztárcája, mely papírpénz és bankkártyák, igazolványok tárolására alkalmas. Vízálló Tyvek papírból készült, mely strapabíró, ráadásul kézzel festett. Mindössze 20 dollár.



NICO

Maude & Tilda vicces szatyrai valójában könnyen, bárki által elkészíthetőek, de ötletnek nem rossz, én már egy ideje szemezek velük, ráadásul most 10% kedvezménnyel, 35 dollárért lehet tőlük vásárolni, már ha eredetit szeretnétek.



MAUDE & TILDA

Bevallom, törekszem arra, hogy maradandó, személyes ajándékokat készítsek / vásároljak, mely lehet egy apró hülyeség is, vagy akár valami, ami hasznos. A szappanokat, gyertyákat kerülni szoktam, elfogynak, elmúlnak, de ha valaki mégis valami ilyesmit szeretne ajándékozni, annak íme az Etsys barangolásaim során fellelt fekete, szív alakú, aloe verás szappan, mely 3,75 dollár:


@Etsy







Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...